LETÖLTÉS

Hérakleitosz

A filozófia történetét az i.e. Vl. századtól tekintjük át. Ennek a korszaknal jeles meghatározó személye Herakleitosz.

Mielőtt azonban belemélyednénk történetébe és gondolataiba, vessük fel a kérdést, vajon mért pont az i.e. Vl. századtól kezdjük átgondolni a filozófia-történetet? Mért nem előbbi, vagy egy későbbi időponttól kezdjük a részletes tanulmányozást?

A válasz igen egyszerű és kézenfekvő... Az i.e. Vl. századtól régebbi időszakról először is nagyon kevesett tudunk. Ugyanakkor azt biztosan nyomon lehet követni, hogy ezidő előtt a filozófia nem lép fel a tudomány igényével, hanem ugy jelentkezik, mint ami szorosan össze van nőve a vallással és az emberi hagyománnyal. Mintegy gondolkozásbeli tradíció van jelen a régebbi századokban. Az i.e. Vl. századtól válik külön a filozófia a vallástól, és parcellázódik fel területekre, szakágakra, mely az i.e-i V. században gyorsul fel a görög gondolkozásban. Ebben az időben kezdenek fellépni a mai értelemben vett filozófusok, tanítók és mesterek.

A kérdés mostmár csak az, hogy mért pont ekkor?

A történelmet ismerve a válasz megint kikövetkeztethető. Valami elindul ekkor a világtörténelemben, amit úgy hivhatunk röviden, hogy: A hatalomért és a világuralomért való viaskodás és marakodás. Ettől a korszaktól kezdenek fellépni a világuralom igényével a hatalmasságok... Először sz Új-babiloni világbirodalom élén Nebukodnozorral, majd a Médó-perzsa világbirodalom Cyrussal (Kürosszal), később a Makedón-görög birodalom Nagy Sándor vezetésével, végül Róma. Ez az i.e. Vl. század tehát fordulópont a világtörténelemben, mert ekkor jelenik meg a mai értelemben vett hatalomért folytatott harc. Kié lesz a föld feletti hatalom és dicsőség? Nos ekkor jelennek meg a magányos filozófusok, akik a világból kivonulva gondolkoznak. Kivonulva, mert az emberek nem értik meg őket, mert az emberek nem gondolkoznak, és igy nem tudnak hatással lenni a világra és annak folyására.

(Érdekes egyébként, hogy a XX. század derekán élő és munkálkodó magyar származású Hamvas Béla is erre a következtetésre jut. Összegezve és röviden a következőkre osztja fel az i.e. Vl. századig a világtörténelmét. 'Azt mondja, hogy először is volt egy un. "ősvilág", egy un. ideális "aranykorszak" amiben még az emberek szerették egymást. Aztán, amikor a rosszat beengedték az életükbe, elromlott minden. De nem hirtelen és egycsapásra romlott el, hanem fokozatosan. Így mondja, hogy ez a mai XX. századi világunk az "éjfél", mert morálisan annyira sötét. S amikor a világban megjelenik a hatalomért való marakodás, amikor a politika kezd uralkodóvá válni, ez az i.e. Vl. század. Ekkor némulnak el a nagy gondolkodók, és ekkor születnek meg a magányos filozófusok. Mert ekkor él Kínában Konfúcius, Indiában Buddha, Görögországban Herakleitosz, és Izraelben a "nagy próféták" - Dániel, Ezékiel, Ésaiás.

Hamvas egyébként egy tipikusan idealista gnosztikus filozófus. Filozófiájának célja volt, hogy azt az eredeti hagyományt, amely a gondolkozásban az i.e. Vl. századig jelen volt, azt kell rekonstruálni, azt kell felszínre hozni és követni. Így mondja: 'Azt kell felhozni az "elsűlyedt Atlantiszból" ami még felszínre hozható, s azt kell az emberek elé állítani.)

Érdemes azonban megjegyezni azt, hogy az i.e. Vl. században él Görögországban Herakleitosz, Indiában Buddha, és Kinában Konfúcius. Ez a korszak valóban vizválasztó volt a filozófia történelmét illetően.

Ennyi bevezető után most akkor térjünk rá Herakleitoszra. A görög gondolkozás első nagy alakja volt. Idealista, az ideákban, az eszményekben, a tervben, a törvényben, a törvényhozó transzcendens inteligenciával bíró isteni személyben hívő filozófus. Az élet, a létezés értelmét és célját, az idealista filozófusokhoz hasonlóan, a racionalista gondolkozással eljutó Léteztető és Teremtő Személyéhez köti. Hérakleitosztól ered a filozófia kifejezése is. Jelentése: a bölcsesség szeretete.

Ma amit tudhatunk Hérakleitoszról, mindazt összesen hat és fél oldalban elolvashatjuk. A Helikon stúdió gondozásában jelent meg a "Herakleitosz múzsái, avagy a természetről" címmel egy könyv, ahol kortás filozófusok írnak róla, van benne egy rövid életrajz, de maga a gondolatrendszer mindössze hat és fél oldal benne. Érdekes egyébként, hogy így kezdődött az egész európai filozófia történelem, hogy valaki hat és fél oldalon elmondja a gondolatait a mindenségről, a létezésről, az életről. Tulajdonképpen még ezt sem ő irta le, mert Hérakleitosz soha egyetlen gondolatát sem vetette papírra, hanem később Arisztotelész (Nagy Sándor tanítómestere) gyűjtötte egybe, majd azt a kora-keresztény egyházatyák foglalták írásba és ezek ma mintegy, az ókeresztény írók műveiből lettek kigyűjtve. Azonban akkor is megdöbbentő, hogy az európai filozófia történelem innét indul. Hat és fél oldal gondolat. Most fantáziánkban emeljük mellé pl. a középkori Aquvinói Tamás gondolatainak terjedelmét, vagy az ujkori Hegel átolvashatatlan mennyiségű irásait. Ezelőtt mintegy 2600 évvel, még hat és fél oldal tömörségben ki tudták mondani az életről a lényeget, a valóságról az ideálisat.

Mielőtt azonban belemélyednénk gondolatrendszerébe, röviden néhány szemelvényt az életéből. Magányos gondolkozó volt a Vl-V. század derekán. Egy kisázsiai görög városban Efezusban élt. Efezus gazdag város volt, át-meg átszelték a kereskedelmi és hajóútak. Fontos kereskedelmi csomópont volt az Ókorban. Herakleitosz életének tetőpontja i.e. 504-501. Ekkor emberek sokasága keresi meg őt, és hallgatják tanait. Elég furcsa és mondhatni tüskés ember volt. Tipikusan a világból kivonuló magányosan elmélkedő filozófus. Feljegyeztek róla egy érdekességet:

Egyszer visszavonult Artemisz templomába, és ott kockázott a gyermekekkel. Mikor meglátták ezt Efezus előkellőségei, megdöbbenve kérdezgették őt, mért tesz ilyet rangos filozófus létére. Hogy alacsonyodhat le addig, hogy a gyerekekkel kockázzon. Mire Hérakleitosz igy felelt az őt körülállóknak: "Mit bámultok hitványok? Avagy nem többet ér ezt cselekedni, mint sem veletek együtt polgároskodni?" /:-)/ Több gondolatából is kitünt, hogy mennyire becsülte és mire tartotta a politikát, a polgároskodást, ahol minden a hatalomért való marakodásban ölt testet.

Később az orvosokat faggatta, vajon tudnak-e esőzésből szárazságot csinálni? "Vizi" betegségben szenvedett. Egyszer beásta magát egy tehénistálóba, mert abban reménykedett, hogy az majd a vizet kipárologtatja testéből, de nem sikerült és meghalt 60 éves korában.

Láthatjuk, hogy kissé különc, furcsa, tipikusan magányos és a mai értelemben vett, a világtól elvonuló filozófus.

Gondolatai:

Az imént már láttuk, hogy mi volt a véleménye a polgároskodásról. Most lássunk egy következő herakleitoszi megnyilvánulást. Kivonult Efezusból, és a város szélén beköltözött a nyomornegyed egyik viskójába. Egyszer Athénból jöttek előkellő polgárok és keresték Herakleitoszt a neves filozófust. Keresték őt a palotákba, és a gazdag negyedekben, de nem találták. Az emberek mondták nekik, hogy menjenek kintebb a városból, mert arra lakik Herakleitosz. Egyre szegényebb területekre értek, de nem találták őt. Az ottaniak ismét mondták: Menjenek mégkintebb. Végül a városon kivül a viskóban megtalálták a filozófust. Elcsodálkozva tekintgettek be a rozoga tákolmány belsejébe. Ekkor benézve megtekintették a vén embert a kemencepatkán ülve. A szomszédok megerősitették, hogy igen, az a "vén koldus" a neves Herakleitosz. Ekkor kiszólt ő, és ezt mondta a viskóba betekintgető athéniaknak: "Mit bámultok? Itt is lakik az Isten!"

Ezzel azt akarta mondani, hogy nem kell ahhoz sem müveltség, sem rang, sem tudomány, de még hatalom vagy vagyon sem kell, hogy Istenhez közel kerülhessen valaki. Nem kell semmilyen szentéjbe vagy templomba elvonulni, hanem ha valaki csak 5 percre elvonul magányába, akkor akár a kemencepatkán is közeljuthat Teremtőjéhez, ha elgondolkozik. Ha elgondolkozik önmagán, vagy a renden és a rendszeren ami a világegyetem törvényein belül van, akkor rátalálhat a Rendezőre, a Tervezőre, a Törvényhozóra. Ezzel a mondatával arra utalt, hogy egy személyhez kell közel jutnia az embernek, az Istenhez. (Ezt is Arisztotelész jegyezte fel.)

Herakleitosz leghíresebb gondolata igy hangzik:

"ÉTHOS ANTROPO' DAIMON" Ezt a három szót külömböző módon törekedtek lefordítani a századok során. Pl igy: antropo = ember. És a mondat értelme: Az ember éthosza a daimonja. Na ebből nem sokat tudtunk meg. Aztán meg igy is: Az ember sajátsága az éthosza, vagyis az ember lényege az erkölcsiség... Ilyen és ehhez hasonló törekvések láttak napvilágot a fordítás területén. A múlt században Heidegger német filozófus találta meg először annak az értelmét, hogy ezzel a három szóval mit akart mondani Herakleitosz.

Antroposz = ember. A daimon az ógörögben nem lelket, nem szellemet (démont), és nem erkölcsöt jelentett (mint később), hanem magát az Istent jelentette. Az éthos eredeti értelme pedig (nem az átvitt értelme!), tartózkodási helyet jelentett. A görög pásztor-társadalomban azt a helyet jelenti, ahova a pásztorok leverték a sátrukat, hogy az egész nyájukat betudják látni. Tehát:

éthos = tartozkodási hely

antroposz = ember

daimon = Isten

Vagyis ezzel Herakleitosz azt akarta mondani, hogy: "Az ember tartozkodási helye az Isten". De ha ezt gondolatilag akarom lefordítani, mondja Heidegger, akkor ez annyit jelent, hogy az ember annyiban ember, amennyiben az Isten közelében él, ha ismeri Személyét, akaratát, és követi azt. Herakleitosz ezzel azt mondta ki, hogy mi emberek, emberek sem tudunk lenni Isten nélkül. Ha Istentől távol kerülünk, az "ember-mivoltunk" is odavész. Elég velős és párját-ritkító kijelentés. Három szóban olyat mond ki, amit az európai gondolkozás történetében nem nagyon fogunk hallani.

Végül idézzük fel a gondolat-töredékeinek "bevezető-töredékét" és azt elemezzük:

"Bár a Logosz ez. Örökre képtelenek felfogni az emberek, előbb is mint hallották volna, s azután is hogy már meghallották. Mert bár minden eszerint a Logosz szerint lesz, mégis olyanok mintha nem vennének tudomást róla. Mikor megismerkedni kezdenek oly szavakkal és oly tényekkel, amilyeneken én végigvezetem őket fölfejtve mindent természete szerint és megmagyarázva amint van. A többi ember azonban észre sem veszi. Amit ébren tesz ugyanúgy, amint elfelejti amit alva. Az ébrenlévőknek egy és közös a világuk, az alvóknak pedig mindegyike külön világba lép. Közös java mindenkinek a gondolkozás. Ezért ahhoz kell igazodni, ami közös. De bár a Logosz közös, úgy él a sok ember, mintha külön gondolkozása volna. Nem kell alvók módjára tenni és beszélni. Amivel legfolytonosabban érintkeznek a Logosszal, azzal meghasonlásban vannak, és amibe naponta belebotlanak, az nekik mintha idegen lenne"

Láthatjuk azt, hogy Herakleitosz gondolkozásának középpontjában ez a Logosz van. A "Logosz" görög szó igét, értelmet, törvényt jelent. Azt tanította tehát Herakleitosz, hogy a világnak van egy értelmes oka és célja. A világmindenség értelmen és törvényszerűségen alapul. De az a borzalmas, hogy ezt a törvényt, ezt a célt és értelmet az emberek nem fogják fel. Az emberek nem értik, mert távol vannak tőle. Átvitt értelemben azt mondja ki, hogy a mindenségnek van egy értelmes oka, és ez a végső ok, egy értelmes Inteligencia. Amikor az ember felfedezi a törvényszerűségeket, (pl. fizikai, kémiai, matematikai törvényeket), akkor nem az ember alkotja meg azokat, hanem csak ő fedezi fel azok létezését. A törvényekben azonban ott van a maradandóság és a rendszerezettség. Ahol pedig rend és rendszerezettség van, ott Inteligenciának kell mögötte meghúzódnia. Vagyis azt mondja ki Herakleitosz, hogy a világ végső oka és célja maga Isten. Ő a Logosz. Azt fejtegeti, hogy az emberek hiába botlanak bele nap-mint nap ebbe a nyilvánvaló ténybe, mivel nem gondolkoznak el a körülöttük lévő valóságon, ezért fel sem foghatják azt. Olyanok mintha alva járnának. Azt irja, az emberek ugyanúgy nem veszik észre azt ami ébrenlétükkor körülveszi őket, mint ahogyan szemvillanás alatt elfelejtik azt amit álmodtak. Bár az ébrenlevőknek egy és ugyanaz a világuk, egy és ugyanaz a javuk és lehetőségük. És ez a gondolkozni tudás. A valóság tapasztalása és kiértékelése. A cselekedeteink motivációja az elmélkedés, de az alvók mindegyike külön világba lép, mert különféle álom zuhan rájuk. Mert bár a Logosz közös, vagyis a gondolkozás lehetősége a rendről, az Istenről és magáról az életről adott, mégis úgy élnek az emberek, mintha mindegyiküknek külön gondolkozása volna, mint ahogyan az álmaik is külömbözőek. Pedig ezt a Logoszt fel lehetne fogni, mert "közös java mindenkinek a gondolkozás" - mondja. Vagyis nem csak a filozófusoké, hanem minden emberé az kéne hogy legyen. (Még a kemencepatkán is.)

Herakleitosz szerint a világnak törvénye és értelme van, de az a szörnyű, hogy az emberek nem akarnak erről tudomást venni, sőt, "úgy él a sok ember mintha mindegyiknek külön gondolkozása volna", külön Logosza, külön értelme és törvénye. Minden ember a saját törvényét és gondolkozását akarja Az értelemnek és A törvénynek felfogni.

Herakleitosz szerint az emberi világban valami rossz van, mert az emberek nem élnek a törvény és az értelem szerint, és ezt a rosszat az "alváshoz" hasonlítja. Nála a rossz, a bűn az egy jelképes értelmet kap, miszerint az ember nincs magánál amikor teszi a dolgait és éli az életét. - Alszik, álmodik. Azt mondja, hogy az ember naponta belebotlik olyan dolgokba, amiből láthatná hogy van értelem és van törvény a mindenségben, és amin ha elgondolkozna rádöbbenhetne, hogy van Isten, de az ember mégis külön, független életet akar élni tőle.

Herakleitosz alapkategóriái:

1. A világban van értelem és törvény.

2. Az emberi világban azonban van egy hasadás, az ember nem akar erről a törvényről és értelemről tudomást venni. Mindenki a maga útját akarja járni.

3. Ezért minden ember élete hasonló az álomhoz és az alvajáráshoz.

4. Ezért az embernek fel kell ocsudnia!

5. És ami fel tudja ébreszteni az embert az a gondolkozás.

Röviden - a lényeget megragadva -, így foglalhatnánk össze Herakleitosz életét és gondolatrendszerét.