Make your own free website on Tripod.com

 

Szókratész és Platón

 

Előző tanulmányunkban láthattuk, hogy a filozófia kifejezés Hérakleitosztól származik. Jelentése: a bölcsesség, a gondolkozás szeretete. Ekkor még a filozófia nem eszmerendszer volt, és nem szakadozott ágakra. A bölcs életvitelt folytató emberek álltak a filozófusok hírében.

Ebben a tanulmányban Szókratész filozófiájával és Platón bölcseletével fogunk megismerkedni. Akárcsak az előzőekben, itt is a lényeget szeretnénk üstökön ragadni, és közérthető módon minden érdeklődő számára bemutatni.

Először is azt a kérdést kell felvetnünk: Vajon miért olyan nélkülözhetetlenül fontos napjainkban Szókratész és Platón filozófiáját ismernünk?

Ennek alapvetően két oka van.

1. Önmagában is nagyon szép gondolatrendszer.

2. Napjainkig óriási a hatástörténete.

Mielőtt belefolynánk a részletes elemzésbe, röviden mindkét okhoz szóljunk néhány szót.

Az elsőhöz: Minden gondolkodónak van egy központi gondolata. Egy mag, amiből az egész eszmerendszer kibontakozik. Szókratésznek és Platónnak ez a központi gondolata a következő volt: "Inkább elszenvedem a rosszat, mint elkövetem azt." Másként így fogalmazták még meg: "Inkább velem tegyenek rosszat, mint én tegyek rosszat mással." Egész bölcseletüket ez a vezérfonál szőtte át. Az első ok, amiért foglalkozunk ezekkel a gondolatrendszerrel, mert párját ritkítóan szép a mondanivalója és a tanulsága.

A másodikhoz: Napjainkban a világ jelentékeny része a keresztény kultúrához tartozik. Hazánk is. A keresztény kultúrát igen nagymértékben meghatározza a kétezer éven keresztül élt keresztény gondolkodók, tanítók kijelentései. Ezek a megnyilvánulások viszonyt számtalan helyen át-meg át vannak szőve a platonizmussal. Például a második századi ókeresztény írók műveiben nagyon sok eszmében kitapintható a platonizmus. Ezért a mullt századbeli gondolkodó Nitche joggal állapíthatta meg a következőket: "A mai kereszténység egyenlő egy vulgarizált (népszerűsített) platonizmussal." Általában az emberek nem tudják ezt, csak úgy "félig tudatosan", vagy egyszerűen csak a szokás szintjén hisznek, vallanak, vagy követnek dolgokat, és maguk sem sejtik, hogy az platonizmus. Mivel ekkora a hatástörténete Szókratész és Platón - és követői - bölcseletének, ezért elengedhetetlen, hogy ismerjük azt, hogy amit sokszor hiszünk, követünk annak mi az eredete, és pontosan mi a hiteles jelentése.

Szókratész története.

Szókratész semmit nem jegyzett le. Azonban Platón - aki i.e. 427-ben született, és i.e. 347-ben halt meg -, Szókratész tanítványa volt, és 28 évesen végig szemlélte Szókratész halálát. Mestere halála után leírta Szókratész gondolatait, és így áll előttünk most Szókratész és Platón műve, amit ma a platóni gondolatrendszernek hívunk. (Ezért szétválaszthatatlan egymástól a két gondolkodó és ezért foglalkozunk mi is egyszerre a kettővel.) Szókratész i.e. 470-ben született és i.e. 399-ben halt meg. Ahhoz, hogy tisztán megértsük Szókratész gondolatrendszerét, fontos, hogy lássuk, milyen korszakban élt. Az i.e. V. század, az athéni demokrácia fénykora volt. Athén, a megerősödött városállam, győztesen került ki a Spártával vívott harcból. Vezető városállammá vált, virágzott a demokrácia és a jó lét. Ám már ekkor egy alapvető baj alakult ki a nevelésben, a pedagógiában. A görögök nagyon nagy hangsúlyt fektettek az ifjúság fejlődésének biztosítására.

Az athéni demokráciában, amikor kialakul a pedagógiai rendszer, akkor kezd ketté hasadni a nevelés otthoni és állami nevelésre. Az otthoni nevelést ma úgy mondanánk: szellemi-lelki nevelés, az államit pedig testi nevelés.

Otthon mindenki arra tanította és taníttatta a gyermekét, amire akarta, amilyen tanárt meg tudott fizetni. (Tanárok jártak ki a gazdagabb emberek gyermekeihez.) Az otthoni tanításban tanítottak:

- Homérosz ismereteket. Az Iliászt, az Odüsszeiát, és az egész görög mitológiát tanították ezáltal a gyermekeknek. Ma ez a hittannak és az irodalomnak felelne meg.

- Retorikát, stilisztikát. Ez a mai fogalmazástannak és nyelvtannak felelne meg. Erre azért volt szükség, mert a demokráciában fontos volt tudni, megírni a kérelmek, beadványok szövegeit.

(- esetleg matematikát)

- Zenét. Ezzel a lélek és az érzelmek nemesítését, és az általános kulturális szint emelését igyekeztek szolgálni.

Az állam, csak a fiúk nevelését vállalta, és a testi nevelésre fektetett hangsúlyt. A görög ifjakat erőssekké akarták nevelni. Ezért az állam építtetett u.n. "gümnásszion"-okat. Ez szó szerint annyit jelent: "mezítelen hely". (A magyar gimnázium szó innen ered.) S ezeken a helyeken mezítelenre vetkőzve folytak az edzések. Foglalkoztak itt:

- birkózással,

- ökölvívással,

- tornával,

- atlétikával,

- úszással,

- hajózással,

- lovaglással,

- fogathajtással.

E két utóbbit főleg, a gazdagabb vidékeken, mint pl. Thesszália.

Láthatjuk, hogy a nevelés ketté hasad otthoni, lelki-szellemi nevelésre, és állami, testi nevelésre. Mivel az otthoni pénzfüggő volt, az állami pedig ingyenes, ezért a testi fejlődés került túlsúlyba a szellemi-lelki rovására. Az emberek nem bírván - az otthoni költségeit, és ami ingyenes az mindég csábítóbb -, eljáratták fiaikat a gümnasszionokba, de nem fordítottak kellő időt a szellemi-lelki oktatásra. Ez egy bizonyos szempontból szükségszerű volt, hiszen i.e. 490-től folyamatos perzsa fenyegetés alatt élt Görögország, mégis ennek a hasadásnak a nevelésben az lett a következménye, hogy az ifjak gondolkozása elcsökevényesedett. Ekkor lép fel Szókratész.

Ő az ókori pitegórius vándor-filozófusokhoz hasonlóan független életet élt. Az egykori adatok szerint nehezen tartotta fenn önmaga és családja életét. Felesége Xantippe - a korabeli írások szerint - a "sarkában járt" és gyalázta őt -, hogy nem képes fenntartani a családját...

Szókratész elment ezekbe a gümnasszionokba, megjelent az athéni iskolarendszerben, és miközben az ifjak szünetet tartottak, arról faggatta őket, hogy mit gondolnak ők az élet lényeges kérdéseiről. Pl. mit gondolnak a "jó"-ról, az "igaz"-ságról, a "szép"-ről stb. Ám ők nem tudtak felelni kérdéseire. Érthető, hiszen csak a testi neveléssel voltak elfoglalva, gondolkozásuk elsorvadt és Szókratész azt az ajánlatot tette a tanulóknak, hogy az edzés végeztével menjenek el Athén kies berkeibe, patakok mellé, ott táborozzanak le, és beszélgessenek.

Ezek a beszélgetések a következőképpen folytak: Szókratész, pl. megszólított egy ifjat: "Mond Theaitetosz, mit gondolsz te az igazságról?" És az illető megpróbált felelni a kérdésre. Szókratész tovább kérdez, az illető felel. A többiek körülöttük ülnek, és néha megszólalnak, és részt vesznek a dialógusban. Mikor később Platón mindezt lejegyezte, a dialógusoknak olyan címeket adott, ahogyan az illető ifjat hívták, akivel Szókratész folytatta a párbeszédet. Ezért a szókratészi dialógusok címe, pl.: Fáidon, Theaitetosz, Gorgiasz, Menon stb.

Ezekből a beszélgetésekből az derül ki, hogy - amit Szókratész így mondott -, az embereknek csak véleményük van, de nincs meggyőződésük, megalapozott tudásuk. Mert erre csak gondolkozással lehet eljutni. A filozófus kérdezett, az ifjak pedig olyan gyorsan rávágták a válaszokat, mintha értenék a felvetett témát, és tudnák a választ. Ám ekkor Szókratész tovább kérdezet, és hamar kiderült, hogy a válaszok mennyire ellentmondásban állnak önmagukkal, és mennyire bele tudnak bonyolódni a válaszadók saját véleményükbe, melyet olyan sebtében "elpufogtattak".

Szókratész módszere a következő volt. Ezt vallotta: "Az én anyám bába mester volt. Dolga volt, hogy világra segítse az életet, a születendő csecsemőket. Én is 'bába' szeretnék lenni, de lelki értelemben. Szeretném világra segíteni a 'jó'-t és a gondolatokat az emberekből" Ezt a módszert elnevezte "mauetike tekné " - nek, azaz "bábáskodási művészetnek"
És valóban így is cselekedett. Leginkább kérdezett, majd a válasz után tovább kérdezett. Végül a válaszoló önmaga talál rá, és jut el a helyes feleletig, megoldásig.

A Menonnal való dialógusa Szókratésznek hűen példázza mindezt: Az ókorban a rabszolgákat nem tekintették embernek. Állati sorban éltek és "beszélő szerszámnak" hívták őket. Ezt valósággal komolyan s gondolták! A filozófus egyszer egy rabszolgát hozatott. Elkezdett a porba rajzolni a pálcájával. Rajzolt egy egyenest. Megkérdezte a rabszolgától: - Mi ez? A rabszolga felel: - Ez egy egyenes. Szókratész merőlegesen ráemel egy másik szakaszt. Mire a rabszolga: - Ez egy derékszög. Majd a filozófus megrajzolja a háromszöget, és lépésről lépésre ráemeli a befogókra és az átfogóra a négyzeteket. A rabszolga minden lépésnél helyesen felel a feltett kérdésre. Végül maga a rabszolga mondja ki a Pitagorasz tételt. Ezzel Szókratész nem kevesebbet mutat ki, mint hogy:

1. Minden ember képes a gondolkozásra.
2. A gondolkozás által bárki eljuthat az igazságra.
3. A rabszolga is ember!! (Óriási forradalom ez az Ókorban!)

Szókratész azt mondja ezzel, hogy az a nagy művészet az életben, hogy nem mi erőltetünk rá dolgokat és nézeteket az emberre, hogy azokat fogadják el, hanem gondolkodásra igyekezzünk szoktatni őket. S ha ők maguk gondolják át a dolgokat, akkor maguk előtt is ellentmondásba kerülve talán akkor keresik a megoldást. Sokkal nagyobb így az esélye annak, hogy az emberek gondolkozni fognak, mintha előállnánk különféle elméletekkel, hogy ezt meg azt fogadják el. (Pl., ha Szókratész egyszerűen csak azt állította volna, hogy a rabszolgák is emberek, és nem "beszélő szerszám"-ok csupán, akkor biztos, hogy nem fogadták volna el!)

A dialógusok ezért egy ívet futnak be. A filozófus feltesz egy kérdést. l: "Mi az igazság?" Erre a gyors vélemény: Pl. "Az igazság az, amit a többség igaznak gondol." vagy: "Az igazság mindig többértelmű, szubjektív (alanyi), tehát nincs abszolút igazság, így mindenkinek van egy igazsága". Aztán Szókrátész kérdez és kérdez, s a végére már egészen mást mond ki a felelő. l: "Az igazság az örök változhatatlan törvény" vagy: "Az igazság a szeretet és a valóság harmóniája" stb. A gondolkozással tehát felszínre jöhetnek gondolatok, és a véleményt átalakíthatja az emberben megalapozott tudássá, "doxá" -vá. (doxa=megalapozott tudás.)

Vélemény = át nem gondolt ítélet, érzelem, indulat,
"ami úgy jön"

doxa = a gondolkozás által, egy hosszú folyamat révén szert tett megalapozott tudás.

Szókratész szerint az az ember feladata, hogy ne felszínesen gondolkozzék, ne úgy hogy: mit mondanak a többiek. Sem nem úgy, hogy ahogy esik épp, vagy amilyen kedvem van épp olyan a véleményem. Hanem én magam vegyem a fáradságot, és személyesen gondoljam át a dolgokat, vessem fel a kérdéseket és keressem rájuk a feleletet.

Ezeket azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert minden gondolkodónak úgy juthatunk közelebb az eszme-világához, ha ismerjük mikor élt, milyen probléma-kör vette őt körül, min gondolkozott. Innét kell elindulnunk a platoni gondolatrendszer megismerésében.

Mielőtt azonban belekezdünk a platóni gondolatrendszer érdemi okfejtésébe, röviden fejezzük be a történelmi részt. Lássuk mi lett fellépésének a történeti következménye. Nos ez volt a legnagyobb baj az athéni demokráciában a tömegek és a bírák szemében. Nem a lopás és a csalás volt számukra a legrútabb, hanem az, ha valaki gondolkozik, és gondolkozásra nevel. Szókratészt népbíróság elé idézték, és halálra ítélték. Számon kérték rajta azt, hogy felforgatja az athéni iskola-rendszert mondván: - Hogy hogy ezután a fiatalok gondolkozni is fognak a testi nevelés mellett? Ez volt az ok, hogy halálra ítéljék. A halálos ítéletben leginkább két bíró játszott szerepet, névszerint Anithosz és Meléthosz. Ezekhez szólja Szókratész jellegzetes szavait: "Anithosz és Meléthosz ti megölhettek engem, de ártani nem tudtok nekem." Ezek után mártírhalált halt volna, de a börtönben éjjel kiissza a méregpoharat, és önkezűleg vet véget életének. (Erre később visszatérünk.)

(Érdemes erre odafigyelni. A gondolkozás nem csak a diktatúrákban nem kívánatos, de a demokráciában sem! Manapság sok országban demokratikus átrendeződés van. De ez nem a gondolkozás átrendeződése és reformja. Mert a demokrácia sok szempontból nagyon előnyös dolog. De egy másik, egy bizonyos szempontból rosszabb a diktatúránál, mert itt még inkább nem gondolkoznak az emberek. Mert a diktatúrákban rá vannak kényszerítve a külső körülmények nyomására. Ám a demokráciában, ahol mindenki elmondhatja /de sajnos csak / a véleményét, ott olyan hangzavar lehet, ami még inkább leszoktathat a gondolkozásról... )

Eszmei rész:

Amiből kiindulhatunk, a "mauetike tekné", (ejtsd: májőtiké tekné-nek) ez a szókratészi módszer.
Szókratésznek az alapvető kérdése a következő volt:
Ha mi az emberi életben mindég a többre törekszünk, a jóra, az igazabbra, a szebbre, vajon honnét van meg bennünk ez az érzék? Mért törekszünk mi a többre, ha mi az életben mindig a keveset látjuk? Mért törekszünk mi igazságosságra, amikor az élet teli van igazságtalansággal? Mért törekszünk mi jóra, amikor az élet tele van gonoszsággal?
Szókratész ezt írja az Állam c. művében arról, hogy a földön milyen törvény érvényesül: "Az emberek az igazságossággal szemben az igazságtalanságot dicsőítik. Azt mondják, hogy az igazságos embert megkorbácsolják, kínpadra feszítik, megkötözik, kiégetik a szemét. És mikor minden szenvedést kiállott, végül keresztre húzzák. S akkor aztán majd megtudja, hogy nem arra kell az embernek törekednie, hogy igazságos legyen, hanem hogy annak látsszék."

Szókratész szerint ilyen az élet, mert az igazság ezen a földön nem él meg. Az egész élet egy méltánytalan és igazságtalan procedúra. Mennyi szenvedés, baj, betegség, szegénység, igazságtalanság és halál vár az emberre. Nos erre mondja azt: ha ilyen rossz életben élünk, akkor honnét vannak bennünk a jobb életre való vágyak és sejtelmek. Mért nem elégszünk meg azzal, ami van, amiben élünk? Egy kis igazság, egy kis hamisság, egy kis jó egy kis rossz, mért nem elégszünk meg ezzel? Mert az embernek nem elég ennyi. Tiszta igazságra és tökéletes boldogságra vágyik. (Ma is látjuk, amint az ember egy regényben, egy filmben, egy színdarabban mennyire a pozitív hős mellé áll. Mennyire vágyik az igazságra és a gonoszság legyőzettetésére.) Az ember a jóban akar élni. Akkor honnét van meg mindez, ha az élet ezt nem szolgáltatja nekünk? Ha az élet nem nyújt teljes igazságot és tökéletes boldogságot, akkor honnét a vágy erre mi bennünk? Láthatjuk, hogy az ember többre vágyakozik, mint amit most a világ ad, és az élet szolgáltat.

Gondolatrendszerének első és alapvető tétele ez a kérdés: Honnét van meg bennünk az ideálisra, a tökéletesre való vágy?

Szókratész szerint ez onnét van, hogy az ember többre hivatott, mert nem mindég élt így. Isteni eredete van, egy tökéletes Teremtő alkotása az ember. És tökéletes "ősvilágból" származik. Ezt az "ősvilágot" ő "aranykornak" nevezi. (Itt erős befolyással bír gondolkozására a görög mitológia) Ebből az "aranykorból" kiesett az ember azáltal, hogy a világába beengedte a rosszat, a gonoszságot. Ám ennek az ideális kornak az emlékeit őrizzük. Itt jön be a második gondolat. Mert csak úgy lehet bennünk meg a jobbra, a többre való vágy, ha a teremtetésünknél fogva mi többre vagyunk hivatva. És az ember a földi élete során állandóan visszaemlékezik arra az életre, amiből kihullott. Ez az anamnézisz tanítása. (anamnézisz = visszaemlékezés) Mi azért vágyunk a jobbra, a szebbre, mert mi állandóan visszaemlékezünk arra, hogy ahonnan mi jövünk az a mennyei haza valóban jobb és több volt. És ennek az emléke, a visszaemlékezéssel dereng fel bennünk.

Gondolatrendszerének második tétele, az anamnézisz tanítása, mely szerint az ember, amikor a többre, a jobbra vágyakozik, akkor tulajdonképpen visszaemlékezik eredetére, melyből kiesett.

A következő gondolata Szókratésznek erre az előző kettőre épül. Mi az, ami bennünk emlékezni képes? Az anyag? A test, a fizikum? Az nem - mondja Platón. A testben nincs meggondolás. Egyedül a lélekben van mindez. Tehát én, ha most többre vágyakozom, mint amiben élek, csak azért vágyakozhatom többre, mert a lelkem onnét felülről jött. És hozza az emlékeit annak a világnak, amiből jött. Itt jön be a harmadik gondolat, a lélekhallhatatlanság tana.

Azzal, hogy az ember megszületik a földre, lelke bekerül a test börtönébe, mely bezárja azt. Ezt a nézetet, mint látjuk, eredetileg nem a kereszténység tanította. Sőt egyáltalán semmi bibliai eredete nincsen, hanem a Szentírás egyenesen a lélekhallhatatlanság ellen tanít. Ez teljes mértékben a platonizmus hatása a kereszténységre. Ám igazából, még csak nem is Szókratésznek és Platónnak kell tulajdonítsuk ezt a tanítást t.i. igazából sem nem tőlük ered, sem nem ők népszerűsítették! Eredetileg az orfikusok, egy érdekes görög vallási közösség, mely az i.e.Vl-V. században léteztek, azt hirdették, hogy az emberi élet egy "lefokozott" élet. Úgy kell elképzelni az emberi életet, mint a korsót, ez a test. Ebbe az égből belehull egy isteni szikra, ez a lélek. Mikor azonban az belehull, a korsó összezárul és bezárja magába az isteni szikrát. Amikor tehát létezünk, élünk egy testben, de élünk egy pislákoló lélekkel is. Ez a lélek visszaemlékezik (anamnézisz) a régi eredetre. Amikor aztán meghalunk a korsó eltörik és a lélek újra visszakerül az istenséghez. Ezt tanították az orfikusok. Az egész görög mitológiát így foglalták össze: A lelkünk élt már születésünk előtt is. A születéskor aztán a test börtönébe került, s ez a halálkor visszatér az Istenséghez. Aztán újra megszületik. (Ebben a keleti hindu vallás eszméi is közrejátszanak.) Állandó körforgás van. És olyan fokon testesül meg újra amilyen fokra itt eljutott előző életében.

Gondolatrendszerének harmadik tétele a lélekhallhatatlanság tana, melyet eredetileg a görög mitológia tálalt az orfikusok gondozásában. Később aztán a platonizmus követői tettek népszerűvé.

A következő gondolat szintén az előzőekre épül. Szókratész azt vallotta, hogy a legfontosabb dolog a beláttatás. Ezt fronészisz-nek hívta.
Az embereket nevelni kell - mondta. Be kell láttatnunk azt, hogy az állapotunk nyomorúságos, de többre lettünk hívatva, mert többre is vágyakozunk. Állandóan tanítani és nevelni kell őket arra: - Ember ne elégedj meg azzal, amit itt élsz, hanem eml
ékezz vissza arra a királyi eredetedre, amiből te lehullottál és törekedj egy tökéletes életre.

Ezen a ponton felidézzük Platón barlang hasonlatát, amely a leghíresebb platóni hasonlat. Röviden így mutathatjuk be: Az egész emberi életet össze lehet foglalni abban a képben, hogy egy ember ül a barlang nyílásánál belül a barlangban, befelé fordulva a sötétbe és le van kötözve. Nem tud megfordulni a napvilág felé. Így ez az ember csak azt látja a világból, amit a világ kívülről bevetít a barlang falára. (Ebből a hasonlatból láthatjuk, hogy Platónnak milyen fogalma volt a rosszról, a bűnről. Megkötözöttség, vakság, tehetetlenség.) Ez az ember nem látja az igazi valóságot. Csak az igazi valóságnak a bevetülését látja a falra. Platón szerint ilyen, ami emberi életünk, valami lenyűgöz, lebilincsel és megkötöz bennünket, s nem tudunk magukkal a dolgokkal, az ideákkal, az ideális léttel szembesülni, az ideáknak csak a másolatait látjuk. Magával az isteni világgal, a dolgok igazi lényegével nem tudunk szembesülni csak azoknak az utánzatát, másolatát érzékeljük. Ám arra kell tanítanunk az embereket, hogy ha ezen az utánzaton elgondolkoznak, akkor is beláthatják, hogy létezik a valóságos, az ideális, hiszen az utánzat is erről árulkodik. (Érdekes egyébként, hogy Platón megvetette a művészetet. Azt kifogásolta, hogy mivel minden ember csak az utánzatot látja a valóságból, de mivel ebből a művészek még művet is készítenek, azt az illúziót keltik az emberben mintha ez lenne a valóság, tehát csalók. Valóban a művészek micsoda mély érzelmeket és indulatokat tudnak felidézni, és felszínre hozni emberekből művészetükkel. Sokszor szinte magával ragadja az embert egy-egy film, zene vagy költemény. Ám - Platón szerint - azzal, hogy a művészek ezekkel a szinte magukkal ragadó műveikkel az utánzatról akarják elhitetni velünk, hogy valóságosak, így az utánzat utánzatát állítják be valóságosnak, tehát csalók! **Szerintem ebben sok igazság van. Ez persze nem azt jelenti, hogy a művészetet elítélném, de az biztos, hogy ezt is mint minden mást az értelem szűrőjével kell megítélni és nem mindegyiket ész nélkül elfogadni, mondván: művészet.** )

Gondolatrendszerének negyedik tétele a fronészisz, a beláttatás.

Az utolsó tétele pedig a bölccsé nevelés. Szókratész szerint az embereket bölcsekké, gondolkozókká, filozófusokká kell nevelni. A platonizmus három osztályra osztja fel az emberi társadalmat, és ez a hármas felosztás megfelel az emberi test három részének.

1. A testen legfelül, legfontosabb helyen a fej van. Vannak emberek, akiknek legfontosabb számukra a fejük.
Ezek a bölcsek a filozófusok, akik azt mondják: Az embernek a gondolkozásban van a legfőbb értéke.
2. Vannak emberek, akiknek az érzelmeik a legfontosabb, ez a test középső része a szív tájéka. Ide az érzelmeket legfontosabbnak tar
tó emberek tartoznak, álltalába különféle művészek.
3. Az utolsó csoport a teste és az ösztönei után megy. Ez a test alsó része, a hasi és a nemi tájék. Ezek az emberek az ösztöneiket szolgálják legfőképp. A fontos számukra, az evés-ivás, szórakozás, nemi
aktus. Az "ösztönlények" csoportja. Ide tartozik az emberiség 99%-a. Ezek közül legfőképpen a katonákat emeli ki Platón, akik erőszakoskodnak, durvák és kegyetlenek.


Platón szerint le kell győznie az embernek az ösztöneit, uralkodni kell az érzelmein, mert a legértékesebb rész az ember elméje. A kívánatos cél: Bölcs emberré lenni, és másokat is bölcs emberekké nevelni. Ezek után azt mondja Platón, ha már valaki bölccsé lett, akkor könnyen le tud mondani bármiről, mert a legnagyobb értéke önmagában van. G
azdagságra, hírnévre nem fog törekedni, de magához az élethez sem fog, foggal, körömmel ragaszkodni.

Gondolatrendszerének ötödik tétele: Arra kell törekednünk, hogy miután az embereket beláttattuk, bölccsé, filozófusokká kell nevelni őket.

Röviden és összefoglalva a platonizmus öt alappillére:

 

1. Honnét vannak bennünk az ideák?

2. anamnezisz - visszaemlékezés

3. lélekhallhatatlanság.

4. fronészisz - beláttatás.

5. bölccsé nevelés.

 

Szókratész tragédiája.

A görögök az öngyilkosságot nagyon szabadon kezelték és nem tekintették rossznak. Sőt néha még hősiesnek is tekintették. l a gyerekeket Spártában kitették a Taigetosz hegyére, ha betegen, vagy bénán született s ezzel a gyilkossággal is könnyedén el tudtak számolni a lelkiismeretük felé. Azt mondták: korcs a gyerek, hát akkor ne éljen. Az egész görög gondolkozásnak ez volt az alapja: Vagy egészségben élni, vagy sehogy. Pl. a harcmezőn otthagyták a sérülteket, vagy még siettették is halálát, hogy inkább haljon meg. Mert sebesülten tovább élni, ez nem élet. Szókratész egyszer úgy tüntette ki magát, hogy egy sebesültért élete kockáztatása árán is visszament és megmentette. De az öngyilkosságot ő sem tartotta rossznak. Szókratész esetében is ezért jön be ez a tragikus cselekvés, az öngyilkosság.

Mert mint ahogy a Fáidon c. dialógusában Platón részletesen kifejtette, milyen szépek lesznek azok a túlvilági mezők. Ezért úgy volt vele Szókratész: - Ha ti meg akartok ölni, tegyétek. Mert nem az élet, hanem az igazság a legfőbb érték az életben. "Megölhettek, de ártani nem tudtok nekem." - tulajdonképpen mártírhalált halt volna, és akkor egy minden pontjában fényes emberi élet előtt állhatnánk ma. De az ő gondolkozásában is hihetetlenül mélyen ott volt a lélekhallhatatlanság tana, és az, hogy az öngyilkosság a görögöknél nem volt bűn, sőt erény volt sokszor, így a kivégzés előtt éjszakán kiitta a méreg-poharat.

Ez a gondolkodás egy következetes sztoicizmushoz vezet. Mert: a bölcs ember, az igazságot kereső ember, csak önmagára számíthat. A demokráciára nem, az államra sem, igazából a barátokra sem, hanem önmagára, de azon belül is a "daimonon"-ra. Ez Hérakleitosznál még az Istent jelenti (ugye emlékszünk még, ez az előző tanulmány), Szókratésznél és Platónnál már csak a lelkiismeretet.

Szókratésznek ifjú korában egy idős görög ember, Diotíma egy hegyi lakó a következőt mondta: "Arra ügyelj Szókratész mindig az életben, hogy a te daimononod hangja tisztán csengjen te benned." És bírái előtt is ezt mondta: "Kedves athéni bírák, ti mind a négyszázan arra szavaztok, hogy én haljak meg. Ám én az én daimónom szavára hallgatok, amely azt mondja nékem, hogy én igazat tettem, amikor az embereket gondolkozni tanítottam. És ti bármit mondhattok, én nem látom be, hogy rosszat cselekedtem volna"

 

Röviden így foglalhatjuk össze Szókratész élettörténetét, és tanítását. Minden gondolatát halála után tanítványa Platón írt le. Ezt hívjuk az óta is platonizmusnak. Most a platonizmus gondolatrendszerének tartópilléreit szemléltük. A következő tanulmányunkban a platonizmus eszmerendszerével foglalkozunk.