I.
A KÁNON
AVAGY HOGYAN LETTEK EGY KÖNNYVVÉ A BIBLIAI IRATOK?
-----------------------------------------------------------------------------------------------------

A "Biblia" név a gőrög biblion szó tőbbes száma. A biblion szó jelentése: kőnyvtekercs. A biblosz
szóból származik, amely eredetileg az egyiptomi papiruszt, az ókorban íráshoz használt anyagot
jelölte. A Biblia jelentése tehát: Könyvek. Az i.sz. II. századtól fogva kezdték ezt a nevet a
keresztények Istentől ihletettnek vallott iratgyűjteményükre alkalmazni. Az Ószövetségben egyedül
Dániel próféta nevezi "kőnyvek"-nek a szent iratok gyűjteményét (Dn. 9:2). Az egyszerű név
találóan fejezi ki, hogy e könyvnek a rendkívülisége nem külső, emberi formájában van. E
könyv, látszatra más emberi művekhez hasonló írásokat tartalmaz.
A Bibliát nevezik egyszerűen Írásnak, vagy Írásoknak is. Jézus és az Újszövetség írói is használják
ezt az elnevezést (Mk. 12:24; II.Tim. 3:16 stb.).
Továbbá nevezik Isten Igéjének, Szentírásnak, Könyvek Körryvének is. Az "Isten Igéje"
elnevezés a Szentírásból származik: Isten prófétákon keresztűl közölt kinyilatkoztatásának
megkülőnbőztető jelölésére szolgál. Lásd pl.: Dán. 9:2; Ján. 17:17; IPét 1:23, 25.
Ugyancsak a Szentírásból származik az "Úr könyve" név is, ami igen kifejező és jelentöségteljes.
Lásd: Ésa 34,16-ban. Eszerint a Biblia "Isten könyve" az embereknek.
Ezek az utóbbi elnevezések a Biblia rendkívüliségére utalnak az egyszerű külső mőgött.
Az, hogy ki milyen névvel illeti á Bibliát, illetve hogy kiben-kiben milyen gondolatok és jelentés
kapcsolódik hozzá az adott névhez, az természetesen attól függ, hogy ki minek tartja a Bibliát, azaz
hogyan gondolkodik az eredete és a tartalma felől. A következő néhány idézet mutatja, hogy
mennyire külőnbözoképpen lehet vélekedni a Bibliáról:

"A Biblia emberi alkotásként áll előttünk; egykor élt emberek gondolatai, történeti emlékei,
 vágyai és reményei, a világról, önmagukról, az emberiség helyzetéről alkotott elképzelései
 szólnak hozzánk lapjairól. Nagyságát és jelentőségét igazán akkor foghatjuk fel, ha így 
látjuk: emberi dokumentumként, együtt és egy szinten a távoli múlt többi nagy és emelkedett 
szellemi alkotásával... A távoli múltból is hozzánk  szóló nagy alkotásoknak sorában méltó 
helyet foglalnak el a Biblia irodalmi és szellemi értéket sugárzó legszebb lapjai, amelyek 
szilárd alkotórészei maradnak irodalmi műveltségünknek." 
(Rapcsányi László: A Biblia világa, Budapest, 1972, hátsó borítólapján)

"...a felnőtt hitű ember... a Szentírást nagyon értékes és fontos könyvnek tartja; ez a könyv
 azonban magyarázatra szorul, mert kezdetleges és mágiától ihletett észjárás szerint írták.
 Ezért tanulmányozni  kell az irodalmi műfajokat, az író gondolkodásmódját és szándékait... 
A modern exegézisnek (= írásmagyarázat) minden bibliai jelenséget a mai tudomány 
világába kell beillesztenie... A mítosztalanítás ellenére még mindig megmarad belőle egy 
(eléggé kicsinyre zsugorodott) szellemi mag."
 (Jálics Ferenc: Változik-e a hitünk? Róma, 1976, 69-70. l.)

"Gyöngék vagyunk mi arra, hogy világos ésszel rátaláljunk az igazságra, és ezért szükséges 
nekünk a Szentírás tekintélye... Igéje mélysége csodálatos... Ez a roppant mélység csodálatos.
 Beléje néznünk félelmetes. Döbbent tisztelet és remegő szeretet béklyóz le bennünket." 
(Aurelius Augustinus /Ágoston/: vallomások. Gondolat Kiadó, Budapest, l982, 156. és 394. 1.)

"Senki sem tud a Szentírás valamely helyéről méltóképpen szólni és senki sem tudja azt 
méltóképpen  hallgatni, ha lelkének indulatai nem egyeznek meg a Szentírással, úgyannyira, 
hogy belsőleg érti meg azt, amit külsőleg hall és erre a vallomásra kényszerül: Ígen, ez igaz! 
Isten igen nagy kegyelmének és csodálatos kitüntetésének tartom, ha valakinek megadatik,
 hogy a Szentírás igéit éppen úgy olvassa és hallgatja, mintha csak magától Istentől hallaná
 őket. Ki ne remegne meg testben-lélekben, ha tudná, hogy ilyen hatalmas felség szól hozzá?" 
(Virág Jenő: Dr Lutlter Márton Önmagáról. Budapest, 1988, 76-77. l.)

"Jó lenne, ha Ön is elolvasná az egész Bibliát. Egészében csodálatos benyomást 
tesz az emberre ez a könyv. Minden bizonnyal rá fog ébredni, hogy az emberiségnek nincs és
 nem is lehet még egy ilyen könyve. Igen, rá fog ébredni, akár hisz Ön, akár nem."
 (Dosztojevszkij: I,evél Ozmutovnak. 18'77.)

"Rekreációra, Újjászűletésre van szükség. Olyan időket értünk újra, hogy nem lehet messze az
 idő, melyben az Isten a kövekből is prófétákat teremt... És ennek az újjászületésnek újra csak 
a Biblia lesz a forrása.... Ha lesz, aki fel tudja olvasni a világnak az igazság tiszta
 felfogásával..."  (Móricz Zsigmond: A Biblia, tanulmány 1909.)

A Biblia két fő részből áll: Ó- és Újszövetségből vagy Ó- és Újtestamentumból. A latin 
"testamentum" elnevezést a Vulgata (a Biblia latin nyelvű fordítása) nyomán használják. 
Közérthetöbb az Ó- és Újszövetség megjelölést alkalmazni, mivel nem végrendeletről van szó,
 amit a "testamentum" szó elsődlegesen sugall, hanem Isten Izráellel és a keresztény egyházzal 
kötött szövetségéről. (Vő.: II.Móz. 24:8 Mt.26:28) Ugyanakkor a testamentum elnevezésnek
 is van értelme. Azt fejezi ki, hogy ezek az Írások szent hagyatékok, akár lzráelre vagy az 
őskeresztény egyházra gondolunk, akár pedig Isten meghagyatkozásának értelmezzük a kifejezést.
Az Ószövetség az Izráel népével kötött szövetség keretén belül adott kinyilatkoztatásokat 
(Isten cselekedeteit és prófétái által közölt üzeneteit) örökíti meg. Az Újszövetség a keresztérny 
egyházzal kötött szövetség keretén belül közölt kinyilatkoztatásokat (Jézus életét, az ösegyház
 tapasztalatait, az apostoli tanításokat, az egyház további útjára vonatkozó jövendöléseket)
 tartalmazza.

III. A "KÁNON", " KANONIKUS IRAT", "KANONIKUS GYŰJTEMÉNY", "KANONIZÁCIÓ" FOGALMAK JELENTÉSE

A kánon kifejezés görög eredetű: vesszőt, vonalzót, botot, mérővesszőt jelent. Valószínűleg közös eredetű a héber kaneh szóval, amelynek a jelentése: nád, sás, vessző, mérővessző. (Lásd: Ezék. 40:3; 42:1) Már az ókori klasszikus irodalomban is használták: norma, szabály, példa, minta értelemben. Az Újszövetség is alkalmazza: II. Kor. 10:13, I5; Gal. 6:16 stb.
A kánon szó a bibliai iratokra alkalmazva ezt jelenti: a hit szabályát tartalmazó, az Istentől ihletett iratok együttese, gyűjteménye. Már az i.sz. II. századtól fogva találkozunk a keresztény irodalomban ezekkel a kifejezésekkel: az egyház kánona, az igazság kánona, a hit kánona. A kifejezést először és egyértelműen Athanasius püspők alkalmazta a Szentírásra i.sz. 350 köral.
A kanonikus irat azt jelenti, hogy a kánonhoz tartozó bibliai iratról van szó. A kanonikus gyűjtemény kifejezés arra utal, hogy a Biblia teljességében tartalmazza az Istentől ihletett iratokat.
A kanonizáció kifejezés az egyes iratok kanonikus voltának, a kánonhoz tartozásának a fel- illetve elismerését jelenti az egyház részéről. Ha például a kanonizáció folyamatáról beszélük az ó-és újszövetségi egyházban, akkor arról van szó, hogy mikor, miként ismerték fel, ismerték el az egyes iratok kanonikus voltát és csatolták véglegesen a kánonhoz.
Fontos, hogy a kanonikus és kanonizált fogalmak kulönbségét tisztán lássuk: egy irat nem azért kanonikus, mert az ó- vagy az újszövetségi egyház annak ismerte el. Tekintélyét önmagában hordozza. Azért kanonikus, mert Istentől ihletett kinyilatkoztatás, mert Isten Igéje, nem pusztán emberi beszéd. Egy kanonikus irat akkor kanonizált, ha az egyház felismerte, illetve elismerte kanonikusságát és a kánon gyűjteményébe sorolta.
(Mostantól, ha a kánonról szólok, akkor mindég a hiteles, eredeti, hamisítatlan Biblia iratgyüjteményére gondolok!!!)

A Biblia tanítása szerint Isten kiválasztott "szent embereit", a prófétákat használta fel arra, hogy az emberiségnek szóló üzenetét tolmácsolják. A prófétai írások megőrzését és minden néppel, emberrel való megismertetését pedig egyházára bízta. Pál apostol az ószövetségi egyház jelentőségéről szólva az első helyen említi, hogy "Isten rájuk bízta az Ő beszédeit" (Rm. 3:2).
Figyelemre méltó, hogy a bibliai iratok által közölt kinyilatkoztatások csak bizonyos időszakban adattak, mert csak bizonyos időszakban volt alkalmas az egyház arra, hogry a szent iratok ihletett jellegét felismerje és a kanonikus iratokat egybegyűjtse. Az ószövetségi egyház fennállásának utolsó négy évszázada alatt, amikor Izráel vallása jóvátehetetlenül eltorzult, és a Jézus korából ismert farizeusi és rabbinikus vallásossággá változott, már nem adatott prófétai kinyilatkoztatás, az ószövetségi kánon lezárult addigra. Az újszövetségi kánon pedig az első két-három évszázad még egységes keresztény egyházában szilárdult meg, a IV. századi súlyos torzulás, a pogány vallásokkal és a világi hatalommal való szövetkezés és az ebből származó szétszakadás megindulása előtt.
Az igazi eszmei és gyakorlati tisztaságtól azonban mind az ó-, mind az űjszövetségi egyház még a kinyilatkoztatás időszakaiban is távol állt. Elppen ezért csodálatosnak tűnik az a tény, hogy a kánon tekintetében oly nagy a megegyezés mind a mai napig.

"Isten beavatkozását kell felismernünk abban a biztonságban, amellyel a zsidó nép az Ószövetség kánonját kialakította. A hívők - akik az igazi Izráelt. alkották a nép között - felülről kaptak világosságot, a Szentlélek világosította meg őket, hogy felismerjék az ihletett írásokat és kialakítsák belőlük azt a gyűijteményt, amelyet mi is átvettünk tőlük, amely számunkra Isten szava, miután maga Jézus is határozottan elismerte mint ilyet. Bizonyos fokig Isten keze látható abban, ahogyan korszakokon keresztül őrizték ezt a gyűjteményt anélkül, hogy ebben a tekintetben bármiféle vita lett volna a különböző zsidó iskolák, farireusok, szadduceusok, vagy esszénusok között. Konzervatív és modern zsidók valamennyien, mindig megegyeztek ebben a lényeges kérdésben...
Hasonló módon bízta Isten a keresztény egyházra az újszövetségi kánon kialakításátt és őrzését... Ar Ujszővetség ugyanannak a Léleknek a befolyására alakult ki, mint az Ószövetség. Az őskeresztény egyház hívői ugyanazt a 'karizmát' kapták az Ujszővetség kialakítására, mint a zsidó nép az Ószövetség könyveinek összegyűjtésére. Ugyanaz az egyhangú elfogadás, amit a kűlönböző - néha annyira ellentmondó - zsidó iskolák között láthatunk az Ószövetség kánonját illetően, uralkodott és uralkodik még ma is az Ujszövetségre vonatkozóan a különbőző keresztény egyházak, felekezetek és irányzatok körött. Szilárdan hisszük, hogy a Szentlélek irányította a kereszténység tudatát a kánon kialakításakor." (A. Vaucher: I,'Ilistoire du Salut. Paris, 1951 )

A fenti állásfoglalásnak kétségtelenítl igaza van abban, hogy a Szentlélek láthatatlan munkálkodása volt szükséges a tévedésmentes kánon kialakításához. Mégsem lehet teljesen osztani ert a felfogást. Ha az ó- és újszövetségi egyház kanonizációjának hitelességében kellene feltétlenül hinni, akkor végső soron bizonyos egyhári hagyományra kellene építeni a teljes Írás Istentöl ihletettségébe vetett hitet.
Sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy a szent iratok kanonikus voltát a belőlük áradó igazságtartalom és szellemi-lelki hatalom olyannyira bizonyított, hogy a mégannyira esendő egyház sem véthette el a kanonikus jegyzék megállapítását. Nem tudták nem elfogadni ar Istentől ihletett prófétai beszédet, noha az gyakran és súlyosan megítélte mind az ószövetségi, mind pedig az újszövetségi gyülekezeteket. A szent iratok bizonyították isteni eredetüket. A kánon sérthetetlenségét tehát mindenekelőtt a bibliai iratok egyedülálló belső, lelki és szellemi szintje és ereje, valamint az egymással való egysége biztosította és bizonyította.
Azt a meggyöződést tehát, hogy a Biblia 66 irata az írott, minden korra és emberre érvényes isteni kinyilatkoztatást teljességében és kizárólagosan tartalmazza, senki sem építheti pusztán az ó- és újszövetségi egyház állásfoglalására.

A kanonizáció - a szent iratok és az egész gyűjtemény hitelességének felismerése - végső fokon minden hívő ember személyes feladata is. Ellenőriznünk és hitelesítenünk kell a magunk számára az egyház bizonyságtételét. Csak egy minden oldalról megalapozott, a Szentlélektől nyert személyes meggyőződés alapján fogadhatjuk el a Bibliát az isteni kinyilatkoztatás mértékének. Ezért egyáltalán nem érdektelen számunkra a kanonizáció folyamatának az áttekintése.
Mielőtt ismertetnénk az ó- és újszövetségi kánon kialakulásának történetét, az alábbi fő szempontokat kell megemlítenünk, amelyek mind a két részre érvényesek:

- A kanonikus gyűjtemény fokozatos növekedéssel lett teljessé. Amint egy új prófétai irat elkészült és általánosan ismertté lett, kanonizációja azonnal megtörtént az egyházban. (A szó legtágabb bibliai értelmében az Újszövetség minden iratának is próféta a szerzője, illetve prófétai iratnak nevezhetjük valamennyit. Lásd: 2 Pét 1:20-21) Néhány irat kivételt képez, amelyek iránt egyesek részéről kétely támadt, és így bizonyos időt vett igénybe kanonikusságuk megvizsgálása, illetve csak egy idő múlva történt meg annak az ellentmondás nélküli elismerése.
- Az Újszövetség esetében az egyes iratok általános elterjedése, illetve ismertté válása is szükséges volt a kánon lezárulásához. Az újszövetségi iratok néhány évtized alatt keletkeztek, mégis bizonyos időt vett igénybe az újszövetségi kánon kialakulása. Nem azért történt ez, mert sokáig tartott a vita ar egyes iratokról, hanem mivel a keresztény egyház már az I. században az egész Római Birodalomra kiterjedt, időbe telt, míg az összes irat mindenütt - Keleten és Nyugaton egyaránt - általánosan ismertté lett. A szent iratok széles körű megismerése istentiszteleti felolvasás által történt. (Vö. Jel. 1:3 - "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás heszédeit".)
- A kanonizáció folyamatát lezáró dátum vagy dokumentum. sohasem azt jelzi tehát, hogy addig a szent iratok nem voltak elismertek mint kanonikus iratok, hanem azt, hogy ez az elérhető biztos történelmi dátum, illetve bizonyító irodalmi emlék arról, hogy a kanonizáció folyama ekkorra már lezárult, a kanonikus gyűjtemény együtt volt, és együttesen volt elismert mint Isten Igéje.
- Az összes iratot, amelyek a kanonizáció folyamán megvizsgálásra kerültek, négy csoportba oszthatjuk. Az első századok keresztényeitől valók az alábbi fogalmak és a csoportosítás, de alkalmasak arra, hogy az ószövetségi kanonizációs folyamat felvázolásánál is segítségünkre legyenek.

a) Homologoumena csoport:
Azok az iratok tartoznak ide, amelyeket egyhangúlag, azonnal mindenki kanonikusnak fogadott el. (Az elnevezés a "homologeo" igéből származik, amelynek jelentése: egyetérteni.)
b) Antilegomena csoport:
Az a néhány o- és újszővetségi irat tartozik ide, amelyeket szintén sokan és azonnal elismertek, egyesek azonban később kétségbe vonták kanonikusságukat. (Az elnevezés az "antilego" igéből származik, amelynek jelentése: ellentmondani.)
c) A pszeudoepigráf iratok csoportja:
Azok az írások tartoznak ide, amelyeket egyöntetűen mindenki elvetett, mint a prófétai, apostoli iratok utánzásával próbálkozó hamisítványokat. (A "pseudoepigrafo" kifejezés jelentése: álírások, hamisítványok.)
d) Az apokrif iratok csoportja:
Azok az iratok tartoznak ide, amelyeket általánosan nem fogadtak el kanonikusnak, egyesek vagy egyes zsinatok azonban igen. (Az "apokripha" görög kifejezés jelentése: elrejtett. Arra utal, hogy ezeket az iratokat nem volt szabad olvasni a zsinagógában, illetve a keresztény gyülekezet istentiszteletein.)
Vita tehát csak az antilegomena csoportba tartozó kanonikus iratok és az apokrifok csoportjába tartozó nem kanonikus iratok körül volt.

- A legtöbb ósrövetségi könyv említést tesz a már létező egyéb szent iratokról, vagy azok gyűjtéséről, és a kánon fogalmának használata nélkül is egyértelműen utal arra, hogy ezeket abszolút tekintélyű, ihletett kinyilatkortatásnak ismerték el. Ennek bizonysága az a számos eset is, amikor a próféták szó szerint idéznek korábbi prófétáktól. Néhány példát idézünk:

- Fontos bironyság a kanonizaíció folyamatosságára az is, hogy a történeti könyveket nyilvánvaló módon egymáshoz kapcsolták. Egyik könyv befejezése és a következő kezdete tudatos összefüggésről tanuskodik. Valószínűleg a prófétaliskolák végezték el a gyűjtést és az összekapcsolást, soksror egy rövid megjegyzéssel utalva ar irat szerzőjének halalára és az azután követkerő eseményre vagy személyekre, aminek, illetve akiknek a vonalán a szent tőrténelem fut tovább, és akikről a kővetkező irat részletesen szól majd. Ismét néhány példa:

- Ezsdrás 7:6, 10, 25 alapján arra lehet kővetkeztetni, hogy a szent iratoknak valamilyen gyűjteménye Ezsdrás rendelkezésére állt már a babiloni fogságban is:

Lényeges adat Dn. 9:2 is, amely szerint a próféta-államférfinak is valamilyen gyűjteménye volt Babilóniában a szent iratokból, még a kortárs Jererniás próféta írása is megvolt neki, és ezek kijelentéseit az Isten Igéjének tekintette.

b. Az Ószövetség i.e. 250 körül Alexandriában elkészített görög fordítása, a Septuaginta tanúsítja, hogy a kánon gyűjteménye akkor már teljes volt.

c. A valószínűleg i.e. 132-ből való Jézus, Sirák fia könyve című apokrif irat bevezetése így hangzik:

"Sok és jelentős (tanítást) ajándékozott nekünk a Tőrvény, a Próféták és a többi utánuk következő (író), akik miatt meg kell dicsérni Izráelt tudományáért és bőlcsességéért. De nemcsak jártasságra tegyenek szert benne, akik (héber nyelven) el tudják olvasni, hanem aki belemélyed, az legyen képes rá, hogy a kívülállókat is előbbre segítse, élőszó és írás útján. Ezért határozta el Jézus, a nagyapám - miután behatóan foglalkozott a Törvénnyel, a Prófétákkal és az atyáktól ránk maradt többi írással, s elegendő ismeretre tett szert -, hogy maga is ír valamit, ami a műveltséget és a bölcsességet előmozdíthatja."

Eszerint ez idő tájt már nemcsak egységes gyűjteményként voltak ismertek a szent iratok, hanem az Újszövetségből ismert hármas felosztás is megvolt: a törvény, a próféták és az írások.

d. Az újszövetségi iratok, azon belül különösképpen Jézus bizonyságtétele az Irásokról szintén igen fontos tanúság. Az i.sz. I. század első felében a szent iratok egységes gyűjteményként voltak használatban, és a kettes ("a törvény és a próféták") vagy hármas felosztás ("a tőrvény, a próféták és az írások" vagy "zsoltárok") is érvényben volt. Világosan mutatják ezt az alábbi igék:

Jézus és az apostolok visszahivatkozásait az Ószővetség csaknem valamennyi iratára az űnnepélyes "meg van írva" fordulat vezeti be, mely mutatja, hogy a szent iratok kánoni tekintélye szilárdan megalapozott volt a közvéleményben is.

e. Philón, az alexandriai hellén műveltségű zsidó filozófus i.sz. 40 körül szintén úgy beszél a szent iratokról, mint amelyek "a tőrvény, a próféták, a himnuszok és a tőbbi írás" gyűjteményét foglalják magukba, amelyek "nevelik és tökéletesítik a tudást és a kegyességet". (De Vita Contemplativa, III. 25.)

"Artaxerxész óta egészen a mi időnkig ugyancsak mindent feljegyeztek. Ezeket az írásokat mégsem tartjuk az előbbiekkel azonos hitelességűeknek, mivelhogy megszakadt a próféták pontosan nyilvántartott láncolata. A gyakorlat mutatja meg, miként kőzeledünk mi saját írásainkhoz. Bár roppant idő telt el azóta, sem hozzátenni, sem elvenni belőlük, sem megváltoztatni bármit is nem merészelt senki, mert minden zsidóban már születésétől f'ogva benne gyökerezik az a meggyőződés, hogy ezek Isten végzései..." (Apión ellen, avagy a zsidó nép ősi voltáról. Budapest, 1984, 11. 1. - Hahn István fordítása)

E fontos dokumentum nyilvánvalóvá teszi, hogy a kánont Artaxerxész Longimanusz (464-424) korától - ami azonos Malakiás próféta korával, aki az Ószővetség utolsó prófétája volt - lezártnak, valamint szentnek és sérthetetlennek tekintették. Ezt írja továbbá:

"Mindőssze 22 kötet (biblion) az, amely az eddig eltelt idő eseményeit, jegyzi fel, s amelyeket, joggal tekinthetünk hiteleseknek. A szent kőnyvek kőzül ötnek a szerzője Mózes; ezek foglalják magukba a törvényeket és a történeti hagyományokat, az emberi nem keletkerésétől egészen az Mózes haláláig. Ez az idő csaknem 3000 évet foglal magában. Mózes halálától Artaxerxésznek, a perzsák királyának idejéig Mózes utódai, a próféták jegyezték fel a korukban történt eseményeket 13 könyvben. További 4 könyv Istenhez szóló himnuszokat s az emberek életmódjára vonatkozó intelmeket tartalmaz."
(u.o. 10-11. 1.)

A végleges héber kánon is csak 24 könyvbe sorolja az Ószövetség iratait, szemben a mi 39-es felosztásunkkal, amely a Septuaginta (az alexandriai görög f'ordítás) felosztását követi. A különbség abból adódik, hogy a héber kánonban I-II.Sámuel, valamint I-II.Királyok és I-II.Krónikák csak egy-egy könyv, a 12 kis próféta is egy könyv, Ezsdrás-Nehémiás is egy könyv. Josephus Flavius csak huszonkettőt említ. Bizonyára Ruth könyvét a Bírák kőnyvéhez kapcsolta, Jeremiás siralmait pedig Jeremiás könyvéhez.

g. Korábban feltételezték, hogy i.sz. 90 kőrül Jochanan ben Zakkai rabbi vezetésével zsinatot tartottak Jamniában, amely a zsidó vallásosság központja lett Jeruzsálem pusztulása után. Általában ehhez a feltételezett zsinathoz kötik a héber kánon máig érvényben lévő, 24 könyvet tartalmaró katalógusának megállapítását. Az újabb kutatások azonban ezt a feltételezést megalapozatlannak tartják. A héber kánon i.e. 400 körül rőgzítve volt már. Ezen semmit sem változtattak az i.sz. I. száradban, a zsidó írástudók körében lefolytatott viták egynémely könyv kanonikusságáról. A palesztinai kánon jelenleg is érvényes sorrendjéröl az első dokumentum Melita sárdisi keresztény püspöktől valő az i.sz. 170 körüli időből, aki Keletre utazott azért, hogy pontosan megtudakolja az iratok számát és sorrendjét a héber kánonban, és ennek a kutatásnak az eredményét közli.
Végül az i.sz. IV. századból való Babilóniai Talmud a mai héber kánon felosztásával és sorrendjével pontosan azonos, teljes katalógust közöl, amelyet az alábbiakban ismertetünk. (Ebben a sorrendben találjuk az iratokat a mai kiadású héber nyelvű bibliákban is.)

2. Az ószövetség antilegomena könyvei
(Ezek azok a könyvek, amelyeket egy-egy iskola kérdőjelezett meg, nagyon rövid időre, de aztán a kérdések és feélreértések tisztázódtak, és mára már egyöntetűen elfogadja mindenki.)

1. Salamon Énekek Éneke könyvének kanonikusságát vonta kétségbe Sammai iskolája az i.sz. I. században arra hivatkozva, hogy egyesek érzékinek találják.
2. Eszter könyve iránt támasztottak kétségeket egyesek arra hivatkozva, hogy nem lelki, lsten neve elő sem fordul benne.
3. Ezékiel könyvét is megkérdőjelezte Sammai iskolája, mert a mózesi törvénnyel való harmónia hiányát állapította meg, az első 10 fejezetben pedig gnosztikus tendenciát vélt felfedezni.
4. Példabeszédek körryvével kapcsolatban az észrevétel az volt, hogy nem logikus, ellentmond őnmagának.

Ezek az ellenvetések, melyekről bebizonyosodott, hogy félreértésen, illetve meg nem értésen alapultak, nem rendítették meg e könyvek kánoni tekintélyét.

3. Az Ószövetség pszeudoepigráf iratai
(ide azok a könyvek taroznak, amelyek nem alkotják a Biblia részét, sohasem tartoztak a Bibliába, egyszerűen hamisítványok.)

Kb. i.e. 200 és i.sz. 200 között keletkeztek, bibliai szerzők művének tüntetik fel magukat. Sok közülük álmokat, látomásokat tartalmaz Ezékiel, Dániel és Zakariás stílusában. Jellemző rájuk a messiási királyság dicsőségének érzékletes leírása, űgyszintén élénk fantáziával írnak a teremtésről, az angyalokról stb. A katolikus egyházban apokrifoknak nevezik ezt a csoportot, protestáns körökben pedig tágabb értelemben vett apokrifusoknak vagy apokaliptikus irodalomnak.

4. Az Ószövetség apokrif könyvei
(ide azok a könyvek tartoznak, amelyet a római egyház kivételével a teljes kereszténység elvet, mint hamisítványokat.)

Egyes ókori egyházatyák ezt a kifejezést még a pszeudoepigráf iratokra alkalmazták, a reformáció óta azonban a protestánsok között az egyesek által ugyan elfogadott, de nem kanonikus iratokat jelöli.
Az apokrifok kanonikusságának támogatására felhozott első érv, hogy a Septuaginta ma ismert legkorábbi, kb. az i.sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak. A palesztinai héber kánonhoz képest l4-15 könyvvel több található ezekben a kéziratokban, ezenkívül nem külön csoportban vannak, hanem be vannak építve a kanonikus kőnyvek közé. Egyesek azt feltételezték, hogy két kánon létezett: egy palesztinai, valamint egy szélesebb körű, az alexandriai (ami a IV. századi Septuagintakéziratokban is tükrőződik).
Az ősegyházban néhányan, mint például Augustinus (Ágoston), elfogadtak egyeseket az apokrifok kőzül, míg a többség, köztük például Hieronymus (Jeromos), hevesen tiltakoztak a héber kánonhoz kapcsolásuk ellen. (Jeromos a Vulgata, a katolikus egyházban mértékadónak elfogadott latin bibliafordítás fordítója. Ő "apokripha" és "fabulae" (= mesék) névvel illette az apokrif iratokat. A Vulgatába, az Ószövetség latin fordításába csak Jeromos halála után, szinte szó szerint csak a holttestén át lehetett belevenni őket.
1546-ban a Római Katolikus Egyház tridenti zsinata dogmatizálta az apokrifok kanonikusságát a kővetkező módon:

"A zsinat elfogadja és tiszteli az ősszes könyvet (belefoglalva az apokrifokat), mind az Ó- mind az Újszővetséget. Az egy Istent tekinti mindkettő szerzőjének... Ha valaki nem fogadja el szentnek és kanonikusnak a mondott könyveket teljességűkben, minden részlettel együtt, amint a Katolikus Egyházban olvassák - azon legyen átok."
(Idézi: Geisler-Nix: A Generál Introduction to the Bible, Chicago, 1975, 177. l.)

A tridenti zsinat nyilvánvalóan a reformációval szembeni ellentét miatt tette meg ezt a lépést. Hivatkozások történtek arra, hogy egyes apokrif iratok támogatják a halottakért való imádságot és a cselekedetekből való üdvősséget, amely tanításokat, illetve amely gyakorlatot Luther és a reformáció elvetett. Egyébként neves XVI. századi katolikus teológusok is tagadták az apokrif iratok kanonikusságát, köztük például éppen Cajetan bíboros, Luther vitapartnere is.
Röviden összegezzük a legfőbb okokat, amelyek az ószövetségi apokrif iratokat kizárják a kánonból.

Ha a kanonikusság előzőkben felsorolt ismertetőjeleinek bármelyikével vetjük össze őket, nem állnak meg a mérlegen.
1. Lásd például az előzőekben idézett, Jézus, Sirrák fia c. könyv bevezetését abból a szempontból, hogy vajon Isten tekintélyével szól-e? (Ez a Jézus nem azonos Jézus Krisztussal!) Hasonló idézetekkel dokumentálhatnánk, hogy a többi apokrif irat sem szól Isten szavának a tekintélyével.
2. Az ószövetségi prófétai korszak lezárulása után keletkezett valamennyi, szerzőik nem próféták.
3. Az apokrifok nem szólnak hitelesen Istenről, az emberről stb. Ellentmondások. téves tanítások, legendás kiszínezések, alacsony - egyes esetekben elfogadhatatlan - erkölcsiség nyilatkoznak meg bennük. Kirívóan pontatlan tőrténelmi adatot is találhatunk.
4. Nem árad élet átformáló erő belőlük.
5. Isten egyháza nem fogadta el őket. Nincsenek benne a héber kánonban. Továbbá az Ujszövetség és Josephus bizonyságtétele a legfontosabb ebből a szempontból. Az, hogy a Septuaginta kb. i.sz. IV. századból való kézirataiban benne vannak az apokrifok, nem jelenti azt, hogy már az i.e. 250 körül keletkezett fordításhoz is hozzákapcsolták volna őket. Az Újszövetség sokszor idézi az Oszövetséget a Septuagintából, de egyetlen apokrifot iratot sem idéz!

Az ókori egyházatyák között csak egy jelentős személy volt, aki némelyik iratot elfogadta közűlűk: Augustinus. Az ószövetségi kánon lezárulása után csaknem kétezer évvel tartott tridenti zsinat határozata, amelynek az indítékai is nyilvánvalóak, egyáltalán nem jöhet számításba úgy, mint Isten népének a bizonyságtétele. Az első négy évszázadan egyetlen egyetemes zsinat sem ismerte el az apokrifokat ihletettnek.
Az ószővetségi apokrif iratok a következők:

a., Maga az Újszövetség dokumentálja első helyen, hogy a bennefoglalt iratokat is igen korán kezdték gyűjteni. Lk. 1:1-4 tanúsága szerint az evangélium írása idején már számos, Jézus életét és tanításait megörökítő írás volt ismert

Bironyság er arra, hogy Pál apostol leveleinek egy gyűjteménye ismert volt már a keresztény gyülekezetekben, amikor e levél íródott. Az is kitűnik ebből az utalásból, hogy Péter apostol és a gyülekezetek is kanonikusnak, a többi szent irattal egy szinten állónak tekintették ezeket a leveleket.

Ez a vers mutatja, hogy e levél keletkerésekor írásban ismerték Jézus Krisztus és az apostolok tanításait. Mint ismert és kanonikusnak elismert iratból idéz ezen a helyen Judás levele Péter apostol második leveléből (3:3) és Pál apostol Timótheushor írt második leveléből (4:3) /Itt ez nem az a Júdás aki elárulta Jézust./

Ezen a helyen Pál apostol "Írás"-ként egymás mellett idéz Mózes ötödik könyvéből (25:4) és Lukács evangéliumából (10:7}, tehát Lukács evangéliuma ekkor már ismert és elismert volt, mint az Írás része.

Most nézzük a leleteket, melyek időben mutatják, hogy hogyan haladt előre a kanonizáció, hogyan ismerték fel egyre több újszövetségi iratról, hogy kanonikusak, vagyis isteni eredetűek.

b., A II-IV. századi egyházatyák, és keresztények Papias, Polycarpus, Ignatius, ,Justinus Martyr, Irenaeus idéznek különbőző újszővetségi iratokból "ezt mondja az Úr", "meg van írva", "ezt mondja az Irás" formulával. A legkorábbi, legfontosabb tanú pedig a Didaché című irat, amely szintén így idéz.

c., A II. század közepén Marcion gnosztikus szakadár tanító megállapította a maga kánonát, amelybe a megszokottal ellentétben az evangéliumok közűl csak Lukács evangéliumát (átalakításokkal), az apostoli levelek kőzül pedig csak Pál tíz levelét foglalta bele. Ez az ellenkánon mutatja, hogy a szent iratok gyűjteményének fogalma ekkor már létezett a keresztény gyűlekezetekben.

d., Az ún. Muratori kánonjegyzék i.sz. 170 körül keletkezett, latin nyelvű, töredékes irat. 22 újszővetségi iratot sorol fel, és rövid megjegyzéseket tesz az egyes iratokkal kapcsolatos adatokról a kanonikusság szempontjából. Szerzője ismeretlen.

e., A régi szír és latin fordítások, amelyek a II. század végén keletkeztek, 22 illetve 23 iratot tartalmaznak az Újszövetség 27 iratából.

f., Az i.sz. 206-ból való Codex Baroccio, amely "A 60 kőnyv" címet viseli, az Ó- és Újszövetség 66 iratából 64-et tartalmaz, csak Eszter kőnyve és Jelenések könyve hiányzik belőle.

g., Az. egyháztőrténetíró Euszebiosz (i.sz. 340 kőrül) az Újszővetség valamennyi iratát felsorolja, de megemlíti, hogy hat könyvvel kapcsolatban egyesek ellenvetéseket támasztanak.

h., Athanasius püspök 367-ben kelt 39. számű húsvéti levelében felsorolja mind a 27 újszövetségi iratot, mint amelyeket kizárólagosan szabad használni az istentiszteleteken és az egyházi életben. Athanasiusnak ez a levele az újszövetségi kánon kialakulásának és lezárulásának dokumentuma.

A következő bibliai könyveket, soha senki nem kérdőjelezte meg a kánonhoz tartozóknak:

2. Az Újszövetség antilegomena könyvei
(Ezek azok a könyvek, amelyeket egy-egy iskola kérdőjelezett meg, nagyon rövid időre, de aztán a kérdések és feélreértések tisztázódtak, és mára már egyöntetűen elfogadja mindenki.)

l. A Zsidókhoz írt levelet csak a IV. században fogadták el véglegesen a nyugati egyházban, mivel anonim irat, az apostoli szerzöséget pedig a kanonhoz tartozás egyik legfontosabb ismérvének tekintették. A keleti egyházban viszont Pál levelének tekintették kezdettől fogva, és kőnnyen elfogadták. (Itt az okozta a nyugati egyházban a problémát, hogy Pál apostol a leveleiben bemutatkozik így: "Én Pál, írom ezt a levelet, Istennek elhívott apostola..." A Zsidókhoz írt levelet is Pál apostol írta, de nincs ilyen bemutatkozás az elején, ezért kérdőjelezték meg egy darabig.)

2. Jakab levelét Pál megigazulástanával való látszólagos ellentéte miatt kérdőjelezték meg egyesek, tehát a tartalmi hitelesség oldaláról vált kétségessé. Origenész, Euszebiosz, Hieronymus, Augustinus és mások rámutattak azonban kiegészítőjellegére Pál leveleinek tanításaihoz képest, és támogatták kanonikusságának elismerését, így ez a kérdés is megoldódott.

3. Péter 2. levelének péteri szerzőségét is vitatták azon az alapon, hogy stílusában eltér Péter első levelétől. A különbözőségek mellett azonban - amit a téma mássága indokol - nagyon sok belső hasonlóság is van a két levél közőtt nyelvileg és tartalmilag egyaránt. Ez esetben is az előző pontban felsorolt tekintélyes ókori egyházi tanítók támogatták a levél kanonizálását, igy ez a kérdés is megoldódott.

4.János apostol 2. és 3. levele személyes jellegük miatt nem terjedtek el széles körben a korai időkben. Egyrészt ezért késett kanonizálásuk. Másrészt a szerző nem apostolnak, hanem presbiternek, vénnek nevezi magát. Az alábbi érvek támogatták viszont kanonizálásukat: a stílus és a gondolatok hasonlósága az apostol első levelével, valamint Péter apostol hasonló szóhasználata, aki szintén presbiternek nevezi magát (1Pt. 5:1).

5. Júdás levele a hitelesség szempontjából vált megkérdőjelezetté, ugyanis az Énokh könyve c. pszeudoepigráf iratból idéz ( 14-15. vers). Nyilvánvaló lett azonban, hogy csak a maga céljainak megfelelő részletet ragadja ki, olyan jelleggel, ahogy Pál is idéz pogány, gőrőg szerzőktől (Ap. csel. 17:28; I.Kor. 15:32; Tit. 1:12) . Egyáltalán nem hitelesíti a művet mint egészet, nem a szent írások idézésénél használt formulával idézi. Egyesek bizonytalannak tartják Énokh könyve i.e. I. századra datálását is, és azt vallják, hogy a könyv későbbi, és Énokh könyve idéz Júdás leveléből, és nem fordítva.

6. Jelenések könyve a korai egyházatyák írásainak tanúsága szerint a homologoumena, vagyis a mindenki által egyetemesen elfogadott könyvekhez tartozott a III. század közepéig. Akkor Dionysius alexandriai püspők mégkérdőjelezte hitelességét, mert a montanisták szakadár irányzata ennek a könyvnek téves interpretációjára alápozta millenista nézeteit. (Azt vallották, hogy a Jel 20. fejezetében ismertetett 1000 éves időszak küszöbén élnek.) Nyilvánvalóvá lett azonban, hogy egy ilyen visszaélés miatt nem rekeszthető ki a kánonból a Jelenések könyve, amely egyébként a kanonikusság minden kívánalmának megfelel.

3. Az Újszövetség pszeudoepigráf iratai
(ide azok a könyvek taroznak, amelyek nem alkotják a Biblia részét, sohasem tartoztak a Bibliába, egyszerűen hamisítványok.)

Számuk igen magas: a IX. században Phótiosznak 280-ról volt tudomása. Jellemzésükre ugyanaz érvényes, amit az ószövetségi iratok mellett keletkezett pszeudoepigráf iratokról elmondtunk.
Néhányat sorolunk fel kőzülűk:

Tamás evangéliuma (I. századból), gnosztikus nézeteket tartalmaz Jézus gyermekkori csodáiról.
( A gnoszticizmus a II. szazadtól érvényesűlő misztikus filozófiai irányzat, amely felvette a kereszténység fogalmait, de a maga idegen szellemi tartalmával töltötte meg. A görög "gnozis" = ismeret szóból származik, ami utal spekulatív, filozofikus jellegére.)

Péter evangéliuma (II. századból), gnosztikus és doketikus jellegű hamisítvány.
(A dokatizmus szintén ókori antibiblikus irányzat, mely szerint Krisztusnak csak látszat-teste volt.)

Az egyiptomiak evangéliuma (II. századból), aszketikus tanításokat tartalmaz a házasság, a hús- és borfogyasztás ellen.

Mária eltűnése (IV századból). Mária testi mennybemeneteléről szól, a Mária-kultusz kialakulási folyamatát dokumentálja.

Megemlítjük, hogy további ismert újszővetségi személyek nevéről elnevezett pszeudoepigráf evangéliumok is léteznek, úgymint Nikodémus, Barnabás, Fülöp stb. evangéliumok.

Ugyszintén létezik
Péter, János, András, Tamás, Pál, Máté, Taddeus stb. cselekedetei, és ezentúl Jézus Ievele (Mezopotámia királyához), Pál levelei Senecához (a filozófushoz), továbbá Péter; Pál, Tamás és István apokalipszise.

Ezek egyikét vagy másikát egyes helyi kánonok átmenetileg elfogadták, többet kőzülük néhány egyházatya is támogatott, némely régi újszővetségi kézirat gyűjteményében is megtalálhatók. Az egyetemes egyház azonban sohasem fogadta el őket. A folyamatos vizsgálat és rostálás során pedig végül is egyetemesen elvetették a kánonba való felvételüket. A középkori egyházban még nagyon kedveltek egyeseket ezek közül, különösképpen a Hermas pásztorának nevezett iratot. Azonban semmilyen egyházi fórum nem kanonizálta őket, még a tridenti zsinat sem.
A legfontosabbakat felsoroljuk:

- Az ál Barnabás levele (I. vagy II. századból)
- Az ún. 2. Kelemen levél (II. század első fele)
- Hermas pásztora (II. század első fele)
- Didaché, a 12 apostol tanítása (100-120 kőrül)
- Péter apokalipszise ( 150 körül)
- Pál és Tekla cselekedetei (170 kőrül)
- Laodiceaiakhoz írt levél (IV. század)
- Zsidók evangéliuma (I. század második fele)
- Polycarpus levele a filippibeliekhez (vsz. i.sz. 108)
- Ignatius hét levele (vsz. 110 körül)

Az ószövetségi könyvek nem a héber kánon sorrendjében találhatóak Bibliánkban. A Septuaginta sorrendjét követik, amely időrendi és tartalmi csoportosítás szempontjából megfelelőbb. Az Újszövetség iratainak sorrendjét az ókori egyházatyák alakították ki. Erről is azt mondhatjuk, hogy logikus, alkalmas sorrend. A Septuagintában található sorrendet vette át a Biblia ókori latin fordítása, a Vulgata is, ennek révén lett általánosan elterjedt.

Az ószövetségi kánonba tartozó könyveket tehát az alábbi sorrendben találjuk Bibliánkban és a következöképpen csoportosíthatjuk:

Mózes I. könyve » Az emberiség egyetemes őstörténete és Izráel ősatyáinaktörténete
Mózes II. könyve » Izráel története
Mózes III. könyve » Izráel története
Mózes IV kőnyve » Izráel története
Mózes V. könyve » Izráel története
Józsué kőnyve » Izráel története a bírák korában
Bírák könyve » Izráel története a bírák korában
Ruth könyve » Izráel története a bírák korában
Sámuel I. kőnyve » Izráel története a királyok korában
Sámuel II. könyve » Izráel története a királyok korában
Királyok I. kőnyve » Izráel története a királyok korában
Királyok II. könyve » Izráel története a királyok korában
Krónikák I. könyve » Izráel története a királyok korában
Krónikák II. kőnyve » Izráel története a királyok korában
Ezsdrás kőnyve » Izráel története a babiloni fogság után otthon és Perzsiában
Nehémiás könyve » Izráel története a babiloni fogság után otthon és Perzsiában
Eszter könyve » Izráel története a babiloni fogság után otthon és Perzsiában

KÖLTŐI KÖNYVEK, VAGY ÍRÁSOK
(Legnagyobb részt költői formában íródtak)

Jób könyve » Az emberi megpróbáltatásról írott könyv
Zsoltárok könyve » Az imádságok, fohászok, dícséretek és énekek könyve
Példabeszédek könyve » A bölcsességek könyve
A Prédikátor könyve » Az élet értelmének könyve
Énekek Éneke » A szerelem, a házasság és az erotika könyve

NAGYPRÓFÉTÁK
(Nagy terjedelmű prófétai könyvek. A babiloni fogság előtt és alatt működő próféták könyvei.)

Ésaiás próféta könyve
Jeremiás próféta könyve
Jeremiás siralmai
Ezékiel próféta könyve
Dániel próféta könyve

Hóseás próféta könyve
Jóel próféta könyve
Amós próféta könyve
Abdiás próféta könyve
Jónás próféta könyve
Mikeás próféta könyve
Náhum próféta könyve
Habakuk próféta könyve
Sofóniás próféta könyve
Aggeus próféta könyve
Zakariás próféta könyve
Malakiás próféta könyve

Az újszövetségi kánonba tartozó könyveket az alábbi sorrendben találjuk Bibliánkban és a kővetkezőképpen csoportosíthatjuk:

Máté evangéliuma » Szemtanú-vallomások Jézus életéről és tanításáról
Márk evangéliuma » Szemtanú-vallomások Jézus életéről és tanításáról
Lukács evangéliuma » Szemtanú-vallomások Jézus életéről és tanításáról
János evangéliuma » Szemtanú-vallomások Jézus életéről és tanításáról
Az apostolok cselekedeteiről írt könyv » Az őskereszténység története

Rómabeliekhez írt levél
A Korinthusbeliekhez írt első levél
A Korinthusbeliekhez írt második levél
A Galáciabeliekhez írt levél
Az Efézusbeliekhez írt levél
A Filippibeliekhez írt levél
A Kolossébeliekhez írt levél
A Thesszalonikabeliekhez írt első levél
A Thesszalonikabeliekhez írt második levél
Timótheushoz írt első levél
Timótheushoz írt második levél
Titushoz írt levél
Filemonhoz írt levél
Zsidókhoz írt levél

AZ ÚN. EGYETEMES LEVELEK
(A keresztények összességének, nem pedig egyes megnevezett gyűlekezeteknek szóló levelek)

Jakab apostol levele
Péter apostol első levele
Péter apostol második. levele
János apostol első levele
János apostol második. levele
János apostol harmadik levele
Júdás apostol levele

Jelenések könyve
(Az Újszövetség nagy prófétikus irata, amely jelképes jövendölések formájában felvázolja a keresztény egyház tőrténetét az ősegyház idejétől egészen Krisztus visszajöveteléig és főldünk űjjáteremtéséig)

Amint láthattuk, bőven keletkeztek nem kanonikus hitbuzgalmi és kanonikus iratokat bizonyos vonatkozásokban és módokban utánzó írások a bibliai könyvekkel egyidőben. És meg volt a törekvés időnként és egyesek részéről arra nézve is, hogy ezek belekerüljenek valamiképpen a kanonikus gyűjteménybe. Ám mégsem került bele egyetlen idegen irat sem a végül meglepő egyetértéssel elfogadott mértékadó gyűjteménybe, a kánonba...

"Van valami legszorgalmasabb történeti kutatás által sem felderíthető titokzatos mozzanat abban, ahogyan a Biblia iratai 'szent iratokká' lettek..." (Karner Károly: Bevezetés a teológiába. Bp, 1954, 91.1.)

Racionálisan sem lehet más magyarázatot találni, mint azt a bibliai választ, amit az alábbiakban idézünk. A kijelentés eredetileg az Ésaiás próféta által közvetitett üzenetekre vonatkozik, de kétségtelenül - értelemszerűen és teljes joggal - alkalmazható a bibliai iratok egész gyűjteményére, a teljes bibliai kánonra: